Patkó Bandi Legendája
KL Színház
Somogy vármegye legismertebb betyárja Patkó Bandi, aki a valóságban sohasem létezett – legalábbis a vádiratok és feljegyzések ilyen nevű betyárt nem említenek. Patkó Bandi alakját a néplélek, a néphagyomány teremtette több híres betyár alakjának, tettének összegyúrásával. Mégis, hírneve egy időben már-már Rózsa Sándoréval vetekedett, holott a legendás alföldi betyár igazi jellem volt, amit tettei is igazoltak, ezzel szemben Patkó Bandi legendájához gaztettek egész sora társítható.
Patkó Bandi kalandjaiból ezúttal egyszemélyes kesztyűs bábjátékot készít a KL Színház, nagysikerű A kisgömböc című előadásunk alkotócsapatát csatasorba állítva.
Író: Czéh Dániel, Schneider Jankó
Tervező: Boráros Szilárd
Zene: Karnics Zoltán és a Psycho Mutants
Játssza: Czéh Dániel
🤸 Bondorodjatok velünk!
🥁 Nagy újdonságokkal és minden eddiginél színesebb programmal jön idén az hatodik Bondoró. 🤩 Nemzetközi utcaszínházi attrakciók sokasága 🤹, nagykoncertek és nem utolsó sorban egy páratlan helyszín várja közvetlenül a Balaton partján 202e-ben azokat, akik ellátogatnak az eseményre. 🌊 Rengeteg magyar előadó mellett ebben az évben is a világ számos pontjáról érkeznek művészek, hogy elkápráztassák a kedves mélyen tisztelt nagyérdeműt!
🤹 6. Bondoró Nemzetközi Utcaszínház Fesztivál
2024. 06. 28 – 06.30.
Balatonalmádi – Öregpark
https://bondoro.hu/programok
https://tixa.hu/bondoro-2024
Megvalósul a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.